SZÉLRÓZSA REGATTA

"VIP" TAGOKNAK

HÍRLEVÉL



HTML formátum?

Az Óceán szárnyai, Dőmel Vilmos írása

 

 

A címben a vitorlákat jelentő kifejezést, megvallom, nem magam találtam ki, hanem egy még 1983-ban született könyv címéből kölcsönöztem. Ebben az időszakban, a múlt század 80-as éveinek elején lódult meg – a 70-es évek olajválságának hatására – az alternatív energiák, elsősorban a szél újbóli felhasználásának kutatása a víziközlekedésben. Ehhez óriási segítséget nyújtottak a sportvitorlázásban és sporthajóépítésben ekkorra már elért egyre jelentősebb műszaki eredmények. Mivel a számítógépek alkalmazása az optimális hajótestek tervezésében már megszokott dolognak számított, a fő feladatot a vitorlázat optimalizálása jelentette, amelyet a vitorlás sport műszakilag legfejlettebb versenyhajói, elsősorban az Amerika-kupa résztvevői már régen igényeltek. Az optimális hajótest és vitorlázat számítógépes szimulációval végzett tervezése és a hajó várható sebességének előzetes becslése, az úgynevezett VPP (Velocity Prediction Program) ugyanis összehasonlíthatatlanul olcsóbb és gyorsabb, mint a hajótest különféle kicsinyített modell-változatainak kísérleti medencében történő megvontatása és a vitorlázat modelljével végzett szélcsatorna-kísérletek. Persze ahhoz, hogy a VPP az adott hajótípus valóban optimális változatát fejlessze ki, rengeteg tapasztalati alapinformációra és az ezeket a lehető legnagyobb pontossággal figyelembe vevő matematikai modellekre van szükség, de ezeket a hajóelméleti és számítástechnikai szakemberek már a 70-es években kidolgozták.

Bővebben...

Ami nagy, az szép is. Dőmel Vilmos írása

 

 

Big is beautiful

A címben idézett jelszót – „ami nagy, az szép is” – még a kilencvenes évek elején.hallottam egy időközben (mélységes sajnálatomra) elhunyt tengerészkapitány-hajótervező ismerősömtől, Dávidházi Andrástól. Arról beszélgettünk, hogy mekkora is egy kényelmes túravitorlás, és András bácsi azt mondta, hogy Amerikában (ahonnan hosszú és eredményes hajótervezői pályafutás után hazatért) a kényelmes túrahajó ideális hosszát illetőleg a „one man – ten feet” mondás járja. Gyorsan kiszámoltam, hogy ha egy személyre tíz lábat, azaz körülbelül 3 métert kell számítani, akkor a mi 8 személyre jóváhagyott Balaton-31 típusú hajónk hosszának ezek szerint 24 méter körülinek kellene lennie...

Leesett állam láttán idézte András bácsi az említett szlogent, és az ezt követő beszélgetés témája a vitorlások főméreteinek folyamatos, megállíthatatlannak látszó növekedése lett. Az azóta történtek pedig a téma időszerűségét igazolták.

Bővebben...

Vitorlás etikett, Dőmel Vilmos írása

 


Good seamanship - hajózási etika                                                                         

Azokban az országokban, ahol a hajózásnak, különösen a vitorlás hajózásnak nagy hagyományai vannak, létezik néhány kifejezés, amellyel a vízen járók magatartását a hajós- társadalom röviden, de velősen minősíti. A vízi magatartás hagyományai legmélyebben Angliában gyökereznek - ott még mindig számít, ki hogyan viselkedik a vízen.

Talán nem véletlen, hogy ezek a kifejezések - shipshape, good seamanship, seamanlike, unseamanlike - nehezen fordíthatók le magyarra. Pedig ha azt akarjuk, hogy a vízi etika ne tűnjön el, a hajósmorál ne boruljon fel teljesen, akkor nem csak a kifejezéseket kellene lefordítani, hanem a tartalmukat is meg kéne valósítani.

Hát lássuk sorjában. A hajóra - és a rajta levő összes dologra, szerelékre, tartozékra - akkor mondják, hogy shipshape - azaz hajószerű, hajóhoz méltó -, ha minden tiszta, jó karban tartott, gondozott, működőképes. Piszkos fedélzet, "szakállas" hajótest, repedések, törött és ki nem javított alkatrészek, félig becsavart seklik, kiálló csavarfejek, biztosítatlan kötőelemek, szakadás határán álló, felfeslett varrású vitorlák, törött lattnik, működésképtelen csörlők, szoruló csigák, szakadt, össze-vissza csomózott, kifeslett végű kötelek, hiányos, rossz felszerelés - nem shipshape. Nagyon kedves és mélységesen tisztelt (a divatból talán még ki nem ment szóval: atyai) néhai barátom, a balatonfüredi hajógyár hajdani műanyaghajó-tervező irodáján csoportvezetőm, a rengetegszeres magyar bajnok és a vitorlázásról mindent tudó Tolnai Laci bátyám szokta mondani, amikor valaki egy havaria (műszaki hiba, baleset) miatt elvesztett futam után a balszerencsére (magyarul: pech) panaszkodott, hogy peches vitorlázó nincs. Csak hanyag. Igaza volt.

Bővebben...

NYÍLT NAP KEZDŐKNEK ÉS ÉRDEKLŐDŐKNEK. 2018.02.27.

 

 

 

Kifejezetten a vitorlázás iránt érdeklődők részére készült a program, mely elősegítheti a döntést:

VITORLÁZÓ LEGYEK - VAGY SEM? 

Az előadás 2 órás, mely videóanyagokkal, élménybeszámolóval mutatja be a hazai vitorlás sport- és a tengeri vitorlázás lehetőségeit az érdeklődőknek.

PROGRAM

  • VITORLÁZÓ SZERETNÉK LENNI, MIT TEGYEK? belépés a vitorlázás világába, a kishajóvezetői képesítés megszerzésének feltétel rendszere, önálló vitorlázás
  • A BALATON EGYEDISÉGE ÉS SAJÁTOSSÁGAI, klubok és kikötők bemutatása, vitorlázási lehetőségek ismertetése, hajótípusok bemutatása, vitorlás rendezvények ismertetése
  • HORIZONTON TÚL: vitorlázás a tengeren, charter körkép, hajótípusok ismertetés 
  • BEIRATKOZÁSI LEHETŐSÉG 
 
A NYÍLT NAPON VALÓ RÉSZVÉTEL INGYENES!
RÉSZVÉTEL LIMITÁLT LÉTSZÁMBAN, JELENTKEZÉS-ELŐFOGLALÁSSAL.
 
HELYSZÍN

Plastik Regatta Match Race


BSFVK Match Race 2017.


Az idei év végén, október 21.-én került megrendezésre a balatonfűzfői öbölben az első BSFVK Match Race, azaz magyarosan Páros viadal. Hajótípus: Grand Surprise


A páros viadalban, melyben a győztesnek 3 nyert futamot kellett produkálnia, Kátai Dénes csapata győzedelmeskedett, legyőzve Pőcze Gábor csapatát kiegyensúlyozott teljesítménnyel. Mindkét hajó küzdött kisebb technikai hibákkal, de ez nem befolyásolta a végeredményt.

 

Kátai Dénes

Gratulálunk a csapatnak.





Szélrózsa Regatta 2017

 

V. alkalommal került megrendezésre a SZÉLRÓZSA túravitorlás futamsorozat, mely az idei évben Támogatóknak köszönhetően ALVICOM REGATTA néven várta a Balaton legnagyobb kihívását, a tókerülést. A verseny kemény magja, csapatban és szólóban is teljesítette a távot, volt olyan hajó, aki 3x futott neki a távnak, is 2x teljesíteni is tudta. Voltak, akik a szóló vitorlázást részesítették előnyben, és sikerült is javítani az előző években elért teljesítményükön. Volt olyan résztvevő 2 fős csapat, akiknek ez volt az első megmérettetésük, és meg is kerülték a tavat, mint Zarándokok. Nekik külön is gratuláltunk, mivel a kitartás mindig elismerést érdemel. Az idei évben támogatónk Tableteket ajánlott fel díjazásként a résztvevőknek, hogy hajóik felszereltségét kiegészítse egy profi eszközzel, mely elősegítheti a hajózás biztonságát.

 


EREDMÉNYEK

1. hely, OTEKI - Benke Kálmán, Szóló kategória 

1. hely, BRINKI – Fröhlich András, Szóló kategória – Pit Stop 

1. hely, EMESE ÁLMA – Kócza Gábor, Conrád Renáta, Csiszár Bernadett, Kalotai Diána

1. hely, LYNX – Lintner Attila, Kovács Zoltán, Csapat kategória 

Balatonfűzfő-Keszthely Rekord, LYNX – Lintner Attila, Tassy Brigitta, Csapat kategória 

Balatonfűzfő-Keszthely Rekord, OTEKI - Benke Kálmán, Szóló kategória

 

Minden résztvevőnek jó szelet kívánunk a 2018-as idényre.


2017-18 VITORLÁS TÁVOKTATÁSOS TANFOLYAM



A LÉNYEG!

Távoktatásos elméleti tanfolyamokat tartunk 2017-2018-as idényben. A vizsgák minden hónapban legalább egyszer lehetségesek, a Tanuló felkészültségi szintjétől függően.

Annyit szükséges megtennie a tanulónak, hogy 1 napot eltölt Balatonfűzfőn, a konzultációs órát meghallgatja és/vagy felteszi kérdéseit. A konzultációs órák időpont egyeztetéssel történnek.
 

Az elméleti tanfolyam díja: 28.000 HUF
Csoportos jelentkezés esetén 10% kedvezmény biztosítunk.



KIKNEK AJÁNLJUK?

  • akik tisztában vannak saját képességeikkel
  • akik nem sok a szabadidejük a munka okán, és nem szeretnének padban ülni napokig
  • akik tavasszal már szeretnének önállóan vitorlázni

  • Távoktatásos tanfolyam 4 napos gyakorlati formájában ( elmélet bármikor, gyakorlat áprilistól szeptember végéig hétvégente)
 
 

A beiratkozás napján a tanuló megkapja az oktatási segédleteket, mellyel otthon, amikor ideje engedi, elkezdheti a felkészülést így maga beoszthatja idejét. A tananyag azt a felkészülést segíti, mely a sikeres vizsgaeredmények eléréséhez szükséges. Természetesen kell hozzá a vizsgázó képessége és szorgalma is.

Minden héten 1 alkalommal biztosítunk 6 óra személyes konzultációs találkozót, ahol minden apró részlet átbeszélhető. Telefonon természetesen, rendelkezésre állunk, és megválaszoljuk azokat a kérdéseket, melyek a tanulási folyamat során magyarázatra szorulnak, és/vagy segítünk azokat értelmezni.

A 4 nap a gyakorlati napok száma. Napi 6 órával ez 24 órát tesz ki. A 4 nap gyakorlati nap egyéni igényeket kielégítve kerül kijelölésre. A gyakorlati képzés során a vizsgafeladatok elsajátítását tartjuk szem előtt.

 

Személyi és tárgyi feltételek a tanulói oldalról:

  • Az elméleti tananyag elsajátításához a tanulónak szüksége van internet kapcsolatra (wifi, mobil internet stb.), számítástechnikai eszközre (PC vagy Tablet vagy Okos telefon) és némi számítástechnikai tudásra, alapfokon felhasználói szinten.
  • A Tanulónak a tanfolyam megkezdéséig be kell töltenie a 17. életévét
  • A gyakorlati oktatás alapvető követelménye a vízbiztonság, azaz az úszástudás és a megfelelő ruházat (sapka, naptej, napszemüveg, zárt cipő, esőkabát)

 

Személyi és tárgyi feltételek az iskola részéről:

  • Az iskola biztosítja az iskolahajót, a képzett oktatót, mentőfelszereléseket és a parttal való kommunikációt, azaz biztosítja a segítségnyújtáshoz szükséges csatornákat (rádió és telefon).
  • Időjárás előrejelzés internet segítségével.


Vizsganap: minden hónapban a Tanulók felkészültségi szintjétől függően., Budapest, Nemzeti Közlekedési Hivatal

 

 

Régi fotók a Balatonról

1
2
3
4
5
6
7
8
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
cccccccccc
01/57 
start stop bwd fwd

 

Vitorlás haladó tanfolyam 2018

 

Speciális túráink alkalmával, bejárjuk a Balaton mindkét medencéjét, és szabadon választott kikötőket látogatunk meg. A túrák során elsajátítható a navigáció alapja, a balatoni térképek használata és sok olyan hasznos információt tudhat meg a résztvevő, mely segíti majd az önálló hajózásában. Választható a Balaton legnagyobb kihívása is mely a Tó, kikötés nélküli körbevitorlázása.

 

 

 

 

A tókerülő túrák sajátosságai az alábbiak:

  • általában 3 naposak
  • a túra minimálisan 2 és maximálisan 5 fős
  • az időjárás változói lehetővé teszik, hogy a szélskála széles spektrumában próbára tegye a kormányos magát és hajóját
  • a résztvevők kikötő ismerete bővül
  • a navigáció alapjai gyakorlati szinten érthetővé válnak
  • néha komfortzónánkon kívül vitorlázunk, mely fejleszti az alkalmazkodó képességet
  • megtapasztalhatóak a hajós élet sajátosságai
  • a hajók magas komfortfokozatú verseny és túravitorlások
  • a túra útvonala közös konszenzus alapján kerül meghatározásra
 
A túrák maximális idő intervalluma 60 óra, mely nem azt jelenti, hogy egyfolytában ennyit lesz a menetben a hajó, csak annyit jelent, hogy az indulástól az érkezésig ennyi idő telhet el maximálisan.

 

A TÚRA ELÉRHETŐ MÁR NAPI 27.000-tól /fő

A díj tartalmazza a túravezető díjazását és a hajóbérletet.

 

Itt megtekinthet pár hajót >>>

 

A túrák száma korlátozott, maximálisan 5 alkalom. Kérjük jelentkezését tegye meg minél hamarabb. A hajó felelős vezetője Stricz Tamás.


Jó szelet!


Információ és foglalás >>>

 

Balatoni vitorlazas