SZÉLRÓZSA REGATTA

"VIP" TAGOKNAK

HÍRLEVÉL



HTML formátum?

Rendezvényeink és melyeket segítjük

 

BALATONFŰZFŐ MATCH RACE 2017

A Balatonfűzfői Vitorlázók Baráti Társasága, pontosabban a BS-Fűzfő Vitorlás Klub klubtagjai, 2017.10.21-22.-én megfutották, ezzel létrehozták a Balatonfűzfői Match Race elnevezésű vitorlás versenysorozatot. Az alapszándékuk az volt az alapítóknak, hogy minden évben, egyre bővülő versenyzőszámmal, a különleges páros verseny, mely speciális válfaja a vitorlázás sportágnak, a balatonfűzfői öbölben is teret nyerjen.

A páros viadal során (a versenykiírás szerint), a győztesnek 3 nyert futamot kell produkálnia. Ezt 2017-ben Kátai Dénes csapatának sikerült, maga mögé szorítva Pőcze Gábor csapatát.


 

SZENT ISTVÁN VITORLÁZÓ NAPOK, 2016


OTP SAILING DAY, CSAPATÉPÍTŐ PROGRAM, 2014

Bizonyított tény, hogy a csapatmunka nagyban szerepet játszik egy csoport sikerességének fokozásában. A csoport számára sokat jelent a munkatársak szaktudása, felkészültsége, azonban a hatékonyság megtöbbszöröződik, ha az egyének a csapatépítés folyamatában csapattá érnek, és egymást segítve, kreatívan tevékenykednek a csoport sikerének érdekében. A csapatépítés célja, hogy segítsen felfedezni, kifejleszteni és hasznosítani a munkatársakban nyugvó, kihasználatlan képességeket, amelyek a továbbiakban segíteni fogják a rejtett lehetőségek feltárását.

A Testnevelési Egyetem pszichológiai tanszékének vezetője Dr. Kiss Jenő (kedves tanárom sajnos már nincs közöttünk) mondta többször: „Képességeink összessége vagyunk Mi magunk. Személyiségünk külső burka maga a viselkedésünk.

Kérje ajánlatunkat >>>


PLASTIK REGATTA, SZAKMAI REGATTA, 2011 óta

A mára már hagyományosnak mondható Plastik Regatta elnevezésű, a műanyagipari szakmának kiírt megmérettetés, 7. futamát könyvelhette el.



A verseny hivatalos oldala: www.plastikregatta.hu

 

SZÉLRÓZSA REGATTA, TÓKERÜLŐ AMATŐR VITORLÁS TÚRA, 2013 óta

A verseny alapgondolata az, hogy olyan vitorlázóélményt nyújtó program kiírását hozzuk létre, mely kifejezetten az amatőr vitorlázók sportteljesítményéről szól, kihasználja a Balaton adottságait, és kellő kihívást és kalandot is hordozzon magában. Azoknak a Vitorlázóknak, kezdőknek és haladóknak kiírt megmérettetés, akik kíváncsiak saját és csapatuk teljesítőképességére. Azoknak is, akik frissen szerzett képesítéssel szeretnék megmérettetni magukat, és akik nem a szoros keretek közötti sporteseményt részesítik előnyben, hanem a szabadon való vitorlázás öröméért szállnak vízre. A versenykiírás fő célja, hogy megkísérelje bevonni a balatoni vitorlás sport életbe azon hajósokat, akik eddig kívülállóként tekintettek a vitorlásversenyek világára. A vitorlás sport tradíciója, a sportolás lehetőségének fenntartása szervezett keretek között mindenki számára, előítélettől mentesen, és az esély-egyenlőséget is szem előtt tartva. A túra lényege, hogy 48-60 órán belül megkerülje a Balatont a nevező egység. Öt hónap áll rendelkezésre mindenkinek, hogy egy szabadon választott időpontban, a Balaton bármelyik kikötőjéből rajtolva, és oda vissza is érkezve ezt megtegye.

A verseny hivatalos oldala: www.szelrozsa.info


TENGERI ERŐPRÓBA, minden évben

 

A 20178-as nyár nálunk 1 vitorlás túrát jelent az adriai tengeren. Májustól - szeptemberig valamelyik hónapban egy hetet. Túránk lényege, hogy eltávolodjunk a parttól és dalmát szigetközi életbe cseppenhessünk, pár napot eltöltve a helyi életritmus üteme szerint. A túrák átlagban napi 40 km-esek egy napközbeni megállóval egy öbölben vagy városi kikötőben. Éjszakázás városi kikötőkben, marinában, esetleges választható opciónként csendes nyugodt öbölben. A túrán használatos hajók 4 kabinosak, mivel a komfortérzet az egyik legfontosabb kritériuma az egy hétnek.

 

 

A túraútvonalak megválasztásánál, melyet a csapat közös konszenzus alapján jelöl ki, fontosnak tartjuk, hogy mindig legyen B és C variáció is, mivel az időjáráshoz kell majd igazítanunk a tervezetet. A vitorlázás sajátságos ritmusát a szél ritmusa igyekszik meghatározni, és ez lesz az a sajátosság mely jellemzi túráinkat. A résztvevők irányíthatják a hajót, de ha éppen nincs kedvük hozzá a skipper elvezeti azt. A csapat így mindig tudni fogja, hogy mikor mi fog történni, mikor érjük el a partot és melyik kikötőben, öbölben fogunk éjszakázni, mivel ez az időrendiség fontos a hajónaplónak is.

 

Cégünk bevitorlázta az adriai tengert, a legészakibb Piran-tól, egészen  a Kotori öbölig. a 2015-ös idényben újra vízre szállunk, és 3 túrát szándékozunk megszervezni, melyben érintjük a Adria legszebb részeit. Részletes tervből az első lépés megvan. Zadar-t és Murter szigetét választottuk anyakikötőinknek, innen két nemzeti park is "karnyújtásnyira van", és sok sziget biztosítja az eltávolodást a parttól.

Balatoni vitorlazas